


BELSŐ GYERMEK
MASTERMIND
Belső Gyermek? Meg a Frászkarika az meg mi ? Tök kínai… Nah hát én úgy 5 éve így néztem a Tanáromra, amikor megpróbált velem egy ilyen befelé figyelést és “találkozást” csináltatni a kis gyermeki énemmel.
Mondanom se kell, elsőre nem is láttam magam kicsiként..de még érzésben se…aztán elutasítottam…aztán bár megöleltem…úgy mint egy krumplis zsákot… úgy mint egy totál antiszociális alak…érzelmek nélkül…Kellemetlen volt meg kínos és nem éreztem semmit…Olyan - most ezzel it mit kell kezdeni érzetem volt….Nah én innen indultam.
Akkor kezdtem el ezzel a kérdéssel foglalkozni..Merthát ha magamat nem tudom szeretni, elfogadni, befogadni, elutasítom magam akkor azzal a kérdéskörrel érdemes foglalkozni..
Nyilván, amint látod, nekem is sok dolgom volt és van a Belső Gyermekkel, ezért eléggé belementem ÖNmagamban is ebbe a témába és látom mennyit tud adni az, ha feloldozzuk magunkat a múlt alól, ha kapunk más nézőpontokat, ha nem maradunk a saját történetünk áldozatai és nem kötjük össze a velünk történteket egy teljes egésszé és személyünk ellen irányuló sértéssé. Szeretnék nektek új gondolatokat, más aspektusba helyezéseket, kérdésében létezést, nézőpontváltást adni. Nem vagy egyedül, együtt velem kézen fogva rántjuk le a leplet az elménk játékairól és magadtól jössz rá arra, hogy nincs baj veled. Vissza fogsz emlékezni arra a Végtelen Teremtő lényre ami Te vagy a Sár alatt. Vissza fogod kapni a Varázserődet.
Velem tartasz?

Az Access Consciousness®,
a Tudatosság és a Buddhizmus eszközeivel indulunk neki a szívünk szerinti létezés útjának.

"Ki is az a Belső gyermek? Belső Mester?
Én a Belső Mesterünket, az Intuíciónkat – a Bennünk Élő szabad, szárnyaló erőt hívom Belső Gyermeknek.
Emellett az a kis bennünk Élő Énünk, aki figyelemre, megértésre, támogatásra és bíztatásra szorul ahhoz, hogy a jelenlegi Felnőtt Énünk szabadon és kreatívan alkosson, haladjon a ritmusában az úton és ne essen kelljen.
A Bennünk Élő kreatív, megállíthatatlan és csintalan lény, aki még hisz a csodákban és, hogy bármire képes amit elképzel és amire vágyik.
A Belső Gyermekhez sokminden visszavezethető. Nem is hinnénk sokszor mennyi minden. Férfiaknak Nőknek, Sportolóknak is. Van, hogy tök más témával találnak meg engem emberek és a végén ide lyukadunk ki.

Kinek érdemes vele foglalkozni és miért?
🟤 A belső gyermek, ahogy már fent is írtam a te belső kicsikori éned, a belső teremtőd. Az, akinél a sok félreértés / visszafojtás, "nem vagy elég jó" érzés kialakult.
🟤 A tehetetlenség / szégyen / bűntudat / dac / szorongás - pánik.
🟤 Szolidaritásból megmenteni másokat / átvenni a fájdalmukat és érzelmi csomagjaikat szeretetből.
🟤 Önhibáztatás / a felelősség súlyának nyomasztása / düh - harag.
🟤 Hamar ki tudnak hozni a sodrodból? Főleg, ha jobban akarják tudni nálad a dolgokat, meg hogy neked mit kéne tenned, hogyan kéne élned vagy viselkedned?
Esetleg ha nem egyenrangúként kezelnek?
🟤 Előfordul-e, hogy ellenállsz vagy épp beveszel dolgokat a világodba.
🟤 Belső feszültség, féltékenység van-e benned?
🟤 Ámítod-e önmagad. Hány helyen dugod homokba a fejed?
🟤 Bizonytalanul érzed-e magad, ha valamit nem tudsz kontrollálni, nincs a behatásod alatt?
🟤 Előfordul-e, hogy áldozat / mártír, önsajnálat játszmákba, érzelmi zsarolásban / manipulációban vagy benne.
Te generálod vagy te szenveded el?
🟤 Felmegy-e az agyvized könnyedén? Főleg az igazságtalanságtól? Tehetetlenségtől?
🟤 Reakcióba jössz-e mindenféle szituációtól?
Mintha mindenki ellened lenne. Téged senki sem ért meg?
🟤 Személyeskedsz és személyes sértésnek veszel dolgokat.
Durcázol, megsértődsz?
🟤 Előfordul-e hogy szabotálod magad? Vagy épp halogatsz?
🟤 Nagyon kötődsz és ragaszkodsz emberekhez, vagy épp nem tudsz elköteleződni, nehogy csalódás / árulás érjen...mint régen...mint mindig..
🟤 Ide tartozik a bizalom / bizonytalanság kérdés, a kontroll és a túlzott gyanakvás is.
🟤 Az, hogy állandóan kicsinek és védtelennek érzed magad. Nem fontos a szavad, a te vágyaid és ami neked jó.
🟤 Az is ha agresszív leszel, de az is ha el tudnak taposni, tiszteletlenül bánnak veled.
🟤 Nem mersz nemet mondani, meghúzni a határaid, mert ha meghúzód félsz, hogy elutasítanak az emberek.
🟤 Félsz megnyilvánulni, kérdezni, nehogy hülye kérdésed legyen és kinevessenek.
🟤 Vagy épp állandóan beszélsz, mert így akarsz figyelmet és érezni, hogy fontos vagy.
🟤 Érezted-e már, hogy too much, azaz sok vagy? Esetleg idegesítőnek tartanak mások, vagy nem tudsz sehova se beilleszkedni, mindenhonnan kilógsz?
🟤 Túlagyalásban pörögsz már reggeltől, cselekvés helyett.
🟤 A valahova tartozás és biztonság fontos neked, de közben önmagad felvállalása is.
🟤 Vagy csak simán azt érzed, nem tudsz haladni.
Valami visszatart.
Nem tudod kihozni magadból azt amire képes lennél.

Akkor jó reggelt! Itt a helyed!
Teljesen oké, ami veled van!
Nem vagy nyomi, se reménytelen.
Csak helyre kell tenni benned és a belső gyermekedben egy két dolgot.
Gyere velem egy életre szóló kalandra Önmagad világába.
Életed legjobb része most következik!

Mit fogunk csinálni a következő 3 hónapban?
A három hónap alatt megtanulunk kérdésből létezni, feldolgozni a múltat, és rendet tenni a hozott sztorijaink körül, kapcsolódásaink és félreértéseink, éberségeink körül.
Új alapokat teszünk le, leomlasztjuk a páncéljainkat a jelenről.
Kitakarítjuk, ami nem a mienk, levesszük a nézőpontokat magunkról és újra alkotjuk a képességeinkről eddig vélt gondolatainkat.
Összerakjuk az eszköztáradat, amivel végre bele állhatsz az Erődbe.
Szárnyalni, kinyílni, támogatni fogjuk egymást az úton a vágyaink és a teremtés felé. Igenis megérdemled a figyelmet és hogy vállald ÖNmagad!
Tematika szerint:
MÚLT
ALAPOZÁS / JELEN
JÖVŐ
Mi is az én MIÉRTem?
Az a szándékom, hogy megmutassam az embereknek, nektek, hogy mi mindenre vagyunk képesek. Hogy visszaemlékezzünk arra a végtelen és csintalan teremtőre, akik voltunk a sok "mit szabad, mit nem" előtt.
Visszaemlékeztetni téged arra, hogy hogyan legyél újra lelkes és kíváncsi és hogy, aki vagy, értékes a hibáival, az el@szottnak hitt dolgaival együtt.
Valahogy engedélyt kapsz az én esetlenségeim, történeteim, sebezhetőségem és őszinteségem által az elb@szottságaim és hibáim felvállalása által, hogy te is legyél az nyugodtan és lásd meg azt a kincset, amid van.

Megmutatok egy szemüvegek, ítélkezések és beskatulyázások nélküli szabadságot neked, amit élni tudsz felhőtlenül.
Megtanítalak arra, hogy értékes vagy, hogy elismerd és meglásd a saját egyediséged és képességeid és beleállj az Életedbe.
Megmutatom neked, hogy te is számítasz, fontos vagy és figyelek rád.
Felfedezzük együtt a varázslatot, ami benned van.

A kis meséimmel, történeteimmel, azzal, hogy merek önmagam lenni és ezáltal, hogy a saját életemet, folyamataimat elmondom pőrén, akkor is, ha az sokszor sebezhetőséget tartalmaz, ezáltal megmutatom nektek, hogy nem vagytok egyedül, hogy tökre megértelek titeket, az utolsó vekengésedig mindent, mert én is csináltam, sőt van, amiben rajta kapom magam, hogy még most is csinálom.
Csak már éber vagyok és hamar rajtakapom magam :)
Szóval nyugodtan lehetsz önmagad!
Legyél a világ szerint elb@szott, too much, hangos, önző, nyugodtan!
A világ igazsága nem mindenki igazsága.
Azt akarom, hogy merj, hogy kérj, hogy teremts!
Teremtsd túl az őseidet, engem, a világ valóságát..
Hogy legyél éberebb, legyél tudatosabb, hogy higgy abban, mire vagy képes és hogy te vagy a Forrás.
Hogy mindenre érdemes vagy, szabad neked és jár neked az, amire vágysz.
Hogy nincs szégyen és szar, meg béna kérdés.
Hogy az ítéletek csak szemüvegek, amik nézőpontok.


Azt akarom, hogy válaszd a mást, válaszd a nagyobbat.
Akkor is ha senki nem merte ezt még megtenni.
Mentalitást fejlesztek, más nézőpontokat mutatok, más hozzáállást az életben is a sportban, akadálypályán is a Buddhizmus, az Access Consciousness® és a Tudatosság eszközeivel.
Mindegy, hogy a témád a pénz, a Spartan Mentalitás , a munkád, az életed, a családod, szerelem, szüleid, sérelmeid vagy épp a Belső Gyermek. Mindegyik egy tőről fakad. A te belső világodból.
Ha megérted Önmagad, hajlandóvá válsz válaszok helyett kérdésből létezni, akkor elkezdesz tudatosabbá válni.
A legnagyobb siker számomra a te sikered, amikor elkezded másképp látni önmagad, kitágul a világod és nagyszerűbb választásokat és lehetőségeket hozol létre az életedben és ezáltal a reakcióid és a környezeted is fejlődik.
Megerősíteni abban, amit már tudsz..
Ami ott van benned..
Szeretlek titeket nagyon, a szívem csücskei vagytok és mindig megtisztelő, amikor odaadjátok a lelketeket és a bizalmatokat nekem.
Az a vágyam, hogy együtt, mi az elején bátrabbak, fogjuk meg a többiek kezét és vezessük magunkat és egymást a szereteten, szíven, önmagunk felvállalásán, és az együttérzésen keresztül egy könnyed, őszinte és boldog élet felé.
A példánk virágoztatja fel az emberiséget és a világot.
Köszönöm, hogy vagy!
Dia